Ultrabalaton 2019

2019. máj 14. - 13:57 -- Csóka Gábor

Ultrabalaton CrossGenesis csapat

A cross-training a folyamatos kihívás kereséséről, a megmérettetésről szól. A CrossGenesis tagjai nem csak a sportágon belül, hanem más sportokban és versenyeken is rendszeresen próbára teszik magukat. Ilyen volt a 2019-es Ultrabalaton (221 km) is, amit 12 fővel 21 óra 19 perc alatt teljesítettünk. 

A felkészülés

A versenyt megelőzően mindenki odafigyelt a felkészülésre. A rendszeres cross-training mellé beiktattunk különböző távú és intenzitású futásokat. A felkészülés egyénileg és alkalmanként csoportosan zajlott, figyeltünk a fokozatos állóképesség növelésre. Pénteken leutaztunk, elfoglaltuk a szállást, ahol pihenéssel és egy kis közös nyárson sütögetéssel átbeszéltük a hétvégi menetrendet.

A verseny

Szombaton egy kis csúszással el is rajtolt a 4 fős lánycsapat: Lontai Zsófia, Nagy Edit, Pistyán Eszter, Tarsoly Petra. Ők gyűjtötték az első 10 kilométereket, szerencsére szép napsütéses időben. Nem volt egy könnyű szakasz, mert sok emelkedővel, szintkülönbségekkel kellett megküzdeniük.

Őket a Cseh Ágnes, Poráczki Anna, Ács Gergő, Privóczki Csaba négyes váltotta, így az első csapatnak jutott pár óra pihenés.

Harmadik csapatunk Veres Panka, Szűcs Károly és jómagam részvételével indult neki egy szintén nem könnyű etapnak. Az utolsó részre csatlakozott hozzánk Fekete Mátyás, aki egy huzamban majdnem 21 km-et futott le. Matyi egyébként egy másik csapatban is futott, úgyhogy összesen 54 km-et szedett össze a verseny alatt. A csapatunkban átlagban mindenki 18 kilométert teljesített.

Plusz büszkeség 

Ami külön öröm számomra, hogy a két hivatalos CrossFit termet magunk mögé utasítottuk ;) A CrossFit Tesseract és a CrossFit Újbuda sem tudott megelőzni bennünket! Ettől még ők is nagyon szép eredményt értek el, ezúton gratulálunk nekik!

Ultrabalaton jó hangulat

Amiért érdemes 

A cross-trainingben is megtalálható a futás, akár a WoD-okban, akár állóképesség fejlesztésben, de azért egy Ultrabalaton nagyon más. Az egész versenynek van egy varázsa. Hajnal 3:30-kor kelni, viharban, esőben futni, nem egyszerű, de nagyon felemelő tud lenni. Gyönyörű helyeken jártunk, nagyon jó volt végig a hangulat, tudtuk egymást húzni, motiválni. Számomra most is bebizonyosodott, hogy a CrossGenesis összetartó, szuper közösség. 

BÜSZKE vagyok az egész csapatra!

Címkék: