ADÓ 1%

★ ★ ★ Személyi edzés ★ ★ ★

Napközis Sporttábor 2019 beszámoló

2019. aug 6. - 18:11 -- Csóka Gábor

Boldog gyerekek CrossKids edzésen

Két héten át gyerekektől volt hangos napközben a CrossGenesis és környéke. Idén először rendeztünk napközis sporttábort a 7-15 éves korosztály részére. És milyen jól tettük!

A napközis sporttábor célja

2015 óta foglalkozom utánpótlás képzéssel, és több mint 2 éve indítottam el saját fejlesztésű CrossKids programomat, amely egy speciális utánpótlás program. Az ebben résztvevő 10-14 év közötti gyerekek játékos formában sajátíthatják el a cross-training alapjait. Így nem meglepő, hogy a tábor résztvevői között az újak mellett több állandó CrossKids tag is volt.

A táborban Verebes Miki és Ács Gergő edzőtársaim segítették a lebonyolítást, és színesítették a programokat.  Verebes Miki 28 éve foglalkozik küzdősporttal, 10 éve amatőr és profi utánpótlás-gyermekneveléssel. Közvetlen stílusa nagyon népszerű a gyerekek közt, sokak számára igazi példakép. Ács Gergő 10 év versenyszerű úszás után kezdett el foglalkozni cross-traininggel, majd hamar edzővé is vált. 5 éve foglalkozik 5-12 évesek úszás oktatásával, egy éve tart cross-training edzéseket gyermekek számára a CrossGenesiben.

De hogy is nézett ki maga a tábor?

A srácok reggel 9-től kaptak egy kis ízelítőt a Kempo alapjaiból. Verebes Miki minden nap kicsit más oldaláról mutatta be ezt az igen komplex sportágat. Volt lehetőség az egy hét alatt belekóstolni mind az álló, mind a földharcba, persze játékos fomában. Ezután szabad programok keretében, csapatokra osztva foci, kosárlabda vagy csocsó következett.

Ebéd után a cross-training következett. Ennek alapja a CrossKidsben alkalmazott módszertan, aminek a lényege, hogy a saját testsúlyos gyakorlatokat kombináljuk a cross-trainingben megtalálható technikai elemekkel. Természetesen minimális súlyokkal dolgoztunk, és a gyakorlatokat is játékos formában adtuk át a gyerekeknek, amit nagyon élveztek. Főleg a kötélhúzó bajnokságot, ahol sikerült megverniük az edzőket. :) 

A gyerekek imádták!

A tábor sikere azt gondolom nem kérdés, hiszen akik az első héten voltak, mindenki benevezett a második hétre is. Plusz még sok új jelentkezővel is bővült a csapat. Minden résztvevő nagyon élvezte a programokat és a mozgást. Jövőre is biztosan megrendezzük a sporttábort, és a programok közé tervezzük felvenni az úszást is. Az idén újraindult cross-training úszásnak helyt adó ELMŰ uszoda erre kiválóan alkalmas, és a gyerekek egy újabb különleges sportot tapasztalhatnak így meg. 

Számomra az a legnagyobb elismerés, ha látom, hogy az a sok fiatal, aki eljön hozzánk, jól érzi magát, új élményekkel, tapasztalatokkal lesz gazdagabb, új barátságokat köt. Úgy érzem sikerült a gyerekeknek egy felejthetetlen nyári élményt szerezni. Köszönöm Verebes Mikinek és Ács Gergőnek, hogy tapasztalatukkal és türelmükkel segítették ennek a tábornak a létrejöttét és lebonyolítását.

Jövő nyáron találkozunk, addig is mindenkit vár a CrossKids!

Képgaléria: 
CrossGenesis Napközis Sporttábor 2019
CrossGenesis Napközis Sporttábor 2019
CrossGenesis Napközis Sporttábor 2019
CrossGenesis Napközis Sporttábor 2019
CrossGenesis Napközis Sporttábor 2019
CrossGenesis Napközis Sporttábor 2019
CrossGenesis Napközis Sporttábor 2019
CrossGenesis Napközis Sporttábor 2019
CrossGenesis Napközis Sporttábor 2019
CrossGenesis Napközis Sporttábor 2019
CrossGenesis Napközis Sporttábor 2019
CrossGenesis Napközis Sporttábor 2019
CrossGenesis Napközis Sporttábor 2019
CrossGenesis Napközis Sporttábor 2019