Július 29-én, 11 hónapos felkészülést követően átúsztam a Balatont. Úgy érzem érdemes megosztanom a tapasztalataimat. Ez egy új kihívás volt nekem, és amiből a későbbiekben is tudok majd erőt meríteni. 2016-Szeptember környékén kezdtünk a Paskál Gyógyfürdőbe úszásoktatásra járni. Ekkor már megfogalmazódott bennem a Balaton átúszás gondolata.
Cél nélkül nincs edzés, legalább is nálam. Az alapoktól indultam, 2-2,5 hónap kellett, hogy ne csak a levegővételre koncentráljak és tudjak figyelni úszás közben a technikai elemek minél pontosabb kivitelezésére. Reggelente, hétfőn és szerdán ellátogattam a triatlonisták úszóedzéseire ahova Attila Bíró barátom invitált. Utolsó voltam és minden hossz végén küzdöttem az életemért. A helytelen technika miatt erőből próbáltam úszni, ami hamar fáradást okozott. A strukturálisan rossz és egyben sérült vállam miatt az első pár hónap maga volt a pokol, most már hozzászokott ehhez a terheléshez. Átlagban a heti 2 úszás csak meghozta a gyümölcsét, és persze a majd egy évnyi kitartó munka.
2017.07.09. BALATONÁTÚSZÁS
4:30 ÉBRESZTŐ (átlagos ébredések egyike)
- Reggeli táplálék kiegészítők bevitele
4:50 Indulás az Úszás helyszínére
- Utazás folyamán 1,5 liter folyadékot vittem be a szervezetembe. (7dl víz / 670mg Magnosolv Granulátum / 1adag Glycofuse)
- 8dl víz / 670mg Magnosolv Granulátum / 2 adag Aminolast / 3szem BCAA és 2szem ANAVITE multivitamin Beta Alanine 3200mg és L-Carnitine- tartarate 2000mg - ezt már fél órával a csobbanás előtt vittem be.
20:00 után Csobbanás Szűcs Károly Egyesület Alelnökével a Balaton vízében ;)
Úszás 5200m
95%-ban mellúszó technikát alkalmaztam. Mikor untam magam a változatosság kedvéért átálltam gyorsúszásba, most a pillangót hanyagoltam. A gyorsúszás nyílt vízen teljesen más történet, mint a medencében, de nem rossz, kifejezetten élvezetes. Mivel még nem a leggazdaságosabb ebben az úszásnemben a technikám, nem estem túlzásába ebben az úszásnemben!
Kb. 1500m akklimatizálódás után, fokoztam a sebességet. Ki is néztem magamnak egy feltűnően rikító úszósapkás versenyzőt és utána eredtem :D
2000m-en át kergettem, elég jól úszott, nem értem utol. Illetve egyszer mikor megpihent, ekkor mondtam neki, hogy ne sokat pihenjen, mert Ő a húzó emberem. Mondanom sem kellett úgy elhúzott, hogy nem bírtam tartani a tempót. Na, mindegy, hozzásegítettem egy jobb idő eléréséhez.
4000m-nél volt egy kis holtpont, ezen át kellett tuszkolnom magam, NINCS KISZÁLLÁS, SEM MEGÁLLÁS! IRÁNY TOVÁBB, NEM NYAVAJOGSZ! A történethez hozzátartozik, hogy 12x emeltem meg a Balaton vízszintjét, ugyebár mosdóba nem mész ki.
4200m-től kezdett kirajzolódni a CÉL, mint ha közel lenne, nem volt közel, sose akart kiélesedni a kép!
Végül csak partot értem 150m-ert a parttól már sétálva tettem meg, kiérkezve mintha csak a holdra szállás történt volna. Armstrong is ilyet érezhetett: súlytalanság. Nem tudtam irányítani a lépéseimet.
Csekk: 2óra23perc, kitűzött cél abszolválva. JÓ ÉRZÉS VOLT!
Jövőre célom 2 óra alatt teljesíteni a távot.
Kedvet kaptál? Te is átúsznád a Balatont? Jobb állóképességre vágysz, esetleg csak szeretsz úszni és vágysz a változatosságra?
KEDD és CSÜTÖRTÖK a Paskál Gyógyfürdőben erre minden lehetőséget biztosítunk!